Kérdés

Kb 5 hete tart, hogy a székletürítés elején mindig széklettel nyákos, vér ürül a végbélből,

Tisztelt Dr.Podlupszki Csaba! Az alábbi leletek, előzmények ismeretében kérném véleményét. Kb 5 hete tart, hogy a székletürítés elején mindig széklettel színetett nyákos, vér ürül a végbélből, majd ezt követi ugye a széklet, ami az elején hasmenéses volt, majd formált, ahol látni, hogy a széklet elején van ez a nyálkás vér, majd a többi területen már nincs. Illetve van olyan, hogy szellentéssel jön ez a széklettel színezett nyákos vér. Mivel a háziorvos sima hasmenésnek gondolta 1 hét után szedtem 3 napig smecta-t, ami nem hatott. Megvizsgálta a végbelemet is ujjal, az nagyon fájdalmas volt, illetve kis rózsaszínes vér volt rajta. Volt széklettenyésztésem (baktérium és vírus), ami negatív lett. Bár nem tudom a mintavétel megfelelő volt-e, hiszen nyákos véres hasmenésszerű mintát tudtam akkor adni. Shigellára gyanakodott még a háziorvos. A véreredményeim szintén jók. CRP 1,0-es, süllyedésem 4. A székletvér pozitív, illetve a tegnapi nap folyamán csináltak kalprotektin szintmérést a székletből, ami 274,2 ug/g lett. 2 hét múlva lesz vastagbéltükrözésem. Ön szerint "sima" bélgyulladás okozza ezt a tünetet (esetleg salmonella, shigella következménye) és viszonylag könnyen gyógyítható? Vagy esetleg ez már olyan magas szint, hogy inkább rákos sejtekre utal? Köszönettel várom válaszát! Anita

Megválaszolt
Kategóriák: Bélgyulladás

Válasz

  1. Dr. Podlupszki
    Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus
    2017. Július 3.


    TiszteltAnita!

    A leírtak alapján nagy valószínűséggel gyulladás áll a panaszai hátterében. 
    Vastagbél tükrözéssel ezt pontosan meg lehet állapítani.
    Nem hiszem, hogy daganatról lenne szó.

    Üdvözlettel,
    Dr. Podlupszki Csaba

Kérdés

Milyen recept nélkül kapható gyógyszert,probiotikumot vagy egyebet javasol?

Tisztelt Doktor Úr! 10 napja 38,5-39 fokos lázzal,fejfájással kezdődött a betegségem,majd másnap hasmenésem lett,de szinte megállás nélkül és hánytam.Ezek a tünetek 3 napig tartottak.Kicsit jobban lettem,ezért lassan elkezdtem enni,de a gyakori székletürítés megmaradt.2 nap múlva erős vérzéssel kísért székletem lett,emiatt sürgősségi osztályra kerültem.Magas CRP-n kívül minden leletem rendben volt.Jobban is érzem magam már,de aggaszt hogy továbbra is gyakori a székletem és néha híg-néha laza állagú,ill.hasfájás is kíséri. Tanácsát szeretném kérni,hogy milyen vizsgálatra kellene elmennem? Van esély rá,hogy magától is rendeződik a dolog? Milyen recept nélkül kapható gyógyszert,probiotikumot vagy egyebet javasol? Előre is köszönöm a válaszát! Üdvözlettel Tamás

Megválaszolt
Kategóriák: Bélgyulladás

Válasz

  1. Dr. Podlupszki
    Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus
    2017. Április 2.

    Kedves Tamás!

    Véleményem szerint bélgyulladás állhat a panaszok hátterében. Ennek több oka lehet, ezért mindenképpen javasolt a béltükrözés elvégzése. Addig is javasolnám a NaturalSwiss probiotikumos készítmény használatát

    Üdvözlettel,
    Dr. Podlupszki Csaba

     

Kérdés

7 éve diagnosztizálták nálam a crohn betegséget!

Kedves Dr.Rónay Barbara! 7 éve diagnosztizálták nálam a crohn betegséget! Általában jól érzem magam a körülményekhez képest,de még mindig nem sikerült egy jó diétás étrendet kialakìtanom! Ebben is szeretném a segìtségét kérni! Nagyon félek minden ételről! Most gyulladt állapotban van a bélrendszerem! Jó minőségű multi vitamint találtam,de a probiotikummal bajban vagyok! Milyen fajtát ajánlana? Ön szerint nekem érdemes lenne szednem a Swiss DigestFx et? Foreve Aloe vera natúr gélt is iszom! Előre is köszönöm a válaszát! Üdvözlettel:Böbe

Megválaszolt
Kategóriák: Bélgyulladás

Válasz

  1. Dr. Rónay
    Rónay Barbara Dietetikus, funkcionális táplálkozás és hormon tanácsadó
    2017. Február 6.

    Kedves Böbe!

    Gyulladás esetén nem ajánlott a rostos ételek fogyasztása. Amint a gyulladás megszűnik, nyugodtan váltson át a rostos étrendre, sőt, ez kifejezetten ajánlott.
    Ami a probiotikumot illeti, a NaturSwiss probiotikum készítményt javaslom. Mielőtt azonban elkezdené a probiotikum szedését, és áttérne a rostos étrendre, mindenképpen beszéljen a gasztroenterológusával vagy a háziorvosával.

    Üdvözlettel,
    Dr.Rónay Barbara

Kérdés

Bélgyulladàst àllapitott meg,àllitólag savtúltengés miatt

Üdvözlöm Tisztelt Dr-úr. 4hete a Gasztrós orvosom bélgyulladàst àllapitott meg,àllitólag savtúltengés miatt.Kaptam Ulprixot.Ez elfogyott. Kezdek helyrejönni végre de a bél vagy gyomor korgàs- morgàs néha megvan,főleg,ha vízszintesen vagyok tehàt ha fekszem akkor erősebb,és wc zés utàn újra kezdi a morgàst.napközben mozgok akkor nem nagyon van ilyen...Ez miért van? Vannak tünetmentes napjaim. A székletem normàlis bàr ha kemény akkor fàjdalmas mivel sajna 1.fokú végbélrepedésem van,arra kaptam izomlazító kúpot,mert elég szűk az ànuszom ,és eszem zabkorpatablettàt. Az étvàgyam is jó. Itt ott a keményebb székletet kis mértékben ilyen fehéres-szürkés valami boritja,mintha faggyús lenne,de ez nem minden napos. Làzam sincs,hànyingerem sincs,viszont esténként és reggel mielött megyek wc re szeles vagyok,itt ott böfögöm is,de ez sem vészes. Napi 2x van székletem,tehàt nem kóros. Lehetséges,hogy még tart a gyulladàs? Köszönöm vàlaszàt! Aggódom. Tímea(34éves)

Megválaszolt
Kategóriák: Bélgyulladás

Válasz

  1. Dr. Podlupszki
    Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus
    2017. Február 1.

    Kedves Tímea!

    Úgy gondolom, hogy az emésztőrendszer funkcionális zavaráról van szó és nem gyulladásról. Azt javaslom, hogy a panaszait beszélje meg a háziorvosával, aki biztosan tud segíteni. 
    Tisztelettel:
    Dr. Podlupszki Csaba

     

     


Kérdés

Gyomorszáj fájás, hasmenés hányinger jött rám

Tisztelt Doktorúr! Teljesen tanácstalan vagyok, hová kéne forduljak a panaszaimmal. 61 éves nő vagyok, november végefelé ebéd után röviddel erős gyomorszáj fájás, hasmenés, hányinger jött rám és 2,5 órán át tartott.Hiába vettem be 2 szem no-spát, egy algopirint nem hatott. Csináltattam hasi ultrahangot, vérképet ami semmi betegségre nem utalt. Epeköven van már sok éve, de ultrahang szerint nyugvó állapotban van. Jan.06-án végeztek nálam gyomortükrözést és gyomor , nyombél fekélyt és rekeszsérvet állapítottak meg. Esomeprazol 40mg, Kreon 10 000 kapszulát kaptam. Béltükrözésre március 02- ra vagyok előjegyezve. Ezen gyógyszerek mellett tüneteim mit sem változtak, egyre gyengébbnek, fáradtnak érzem magam. Lázam nincs, már előre félek az evéstől, ami talán egy kisgyermeknek megfelelő adag, de az is elég a rosszulléthez. Kérem, ha tud tanácsot adni, hová érdemes sürgősen eljutnom, hogy a panaszom legalább csillapodjon. Válaszát hálásan köszönöm. Tisztelettel: Erzsi

Megválaszolt
Kategóriák: Bélgyulladás

Válasz

  1. Dr. Podlupszki
    Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus
    2017. Január 14.

    Tisztelt Erzsébet!

    Vegye komolyan a tüneteket. Ha állandósultak a panaszok, akkor sebészhez kell fordulni.

    Dr. Podlupszki Csaba

     

Kérdés

Colitis esetén plusz ha családban van ilyen, eset milyen sűrűn kell szűrési járni?

Tisztelt Dr.Úr. 34 éves vagyok. Colitisem van. Kb. Fél éve derült ki,hogy a nagymamámnak 73 éves rosszindulatú vastagbél daganata van. Vakbelén. ...furcsa hogy mindkettőnknél bél probléma van. Colitis esetén plusz ha családban van ilyen eset milyen sűrűn kell szűrési járni? Koszonom . Nagyné

Megválaszolt
Kategóriák: Bélgyulladás

Válasz

  1. Dr. Podlupszki
    Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus
    2017. Január 12.

    Kedves Nagyné,

    Igen, ez valóban fontos! Illetve, ha a colitis már több mint 8-10 éve fennáll, akkor erre minden évben szükség van!  
    Dr. Podlupszki Csaba

Kérdés

Hasi panaszaim vannak

Tisztelt doktorno/ur Kb 3 honapja kezdodtek hasi panaszaim,ezek idovel valtoztak de most eppen a kovetkezok a tuneteim: reggel tunetmentes vagyok, eves utan azonban elojonnek a panaszok, gyomor felso reszen kellemetlen erzes, neha ego, nagyon gyakran bofoges, torokban gomboc szeru erzes. az etel nagyon lassan urul ki a gyomrombol, meg orakkal kesobb is teltseg erzetem van. neha fajdogal is, neha bugyborekolo hangot is kiad de nem ez a legjellemzobb. Regebben szekrekedesre voltam hajlamos, de most beallt a reggelenkenti 1x-es szeklet, bar neha kemeny. Vegbelrepedesem tobbszor is volt. Neha van hasmenesem is, azt hiszem ezt a zsirosabb etel valtja ki. Szekletem sarga szinu. Vervetel rendben volt, csak a Lymphocyta eredmenyem mutat emelekedest,ami 49 (a megfelelo ertekek 24--40) es a neutrophil ertek alacsony 41,5 (50-70). Sullyedes es majfunkcios ertekek teljesen rendben. A vizelet is teljesen jo volt. A helicobacter vervetel is negativ lett. Penteken elmentem hasi ultrahangra, ahol viszont nagyon ram ijesztett az orvos. Tobb elvaltozast is talalt, megnagyobbodott maj, megnagyobbodott lep, gyomorhurut jelei, kronikus vekonybel gyulladas, vastagbel mersekelt gyuladasos jelei, tobb duzzadt nyirok csomo is. Lassu epeurules. Lehetnek parazitak. Ez az eredmeny most elegge megijesztett es elkeseritett. A haziorvosom szerint nem kell aggodni, mert a vervizsgalat nem mutatott ki nagy problemat, es nem ajanlott semmit a kezelesre. De en mindenkepp szeretnek ennek utanna jarni, mert mostmar kb 3 honapja faj a hasam es nem igen tudok normalisan enni, sokszor erzem magam gyengenek es sokszor nagyon ingerultnek is. Rendeltem a patikaban Protexin IBS probiotikumot, szedek C vitamint es Gasthonax Z-t. Azota is folytatom a gluten mentes dietat, most probalom teljesen kerulni a tejtermekeket is. Halat eszem, de egyebkent vegetarianus vagyok 15 eve. Regebben volt Hep C fertozesem, de ezt sikeresen kezeltek interferonnal 10 eve. 36 eves no vagyok. Gondolom most gasztroenterologia a kovetkezo lepes. Mi okozza ezeket a bajokat? mekkora a baj? On mit ajanlana kezeleskent? milyen dietat tartsak? Elore is koszonom

Megválaszolt
Kategóriák: Aranyér

Válasz

  1. Dr. Podlupszki
    Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus
    2017. Január 9.

    Kedves Ágnes!

    Mindenképpen szükség van egy gasztroenetrológiai kivizsgálásra. Könnyen lehet, hogy Crohn-betegséget állapítanak meg, de a vizsgálattal ki is zárhatják.  
    Üdvözlettel
    Dr. Podlupszki Csaba

Kérdés

Mivel enyhíthetném a tüneteket?

Tisztelt Doktor úr, a hetekben több tünetet tapasztaltam. Hányinger, émelygés, tompa hasi fájdalom, nagyon gyakori böfögés, étvágytalanság. Az orvos először azt javasolta, hogy igyak több folyadékot - indokoltan - mert sajnos nem tudom betartani a napi ajánlott mennyiséget. Aztán stressz alapú tüneteknek nevezte meg a fentieket. Omeprazol tablettát írt fel, de 15 napi alkalmazás után sem érzek változást. Ön mit javasol? Egyelőre nem tudok mélyebb kivizsgálásra menni. Mivel enyhíthetném a tüneteket? Köszönöm válaszát, Tisztelettel Renáta

Megválaszolt
Kategóriák: Bélgyulladás

Válasz

  1. Dr. Podlupszki
    Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus
    2016. Június 18.

    Kedves Renáta!

    A leírtak alapján gyomornyálkahártya-gyulladás, gyomorfekélyre gyanakodnék ami akut és krónikus panaszokat is okozhat, így émelygést, hasfájást, étvágytalanságot, böfögést és hányást.Javasolnák egy mielőbbi gyasztroenterológiai teljes kiviszgálást, betartani a folyadék bevitelt, kevesebb de többszöri étkezést javasolnék.Ha a tünetek nem enyhülnének feltétlenül keresse fel kezelőorvosát.

    Tisztelettel  Dr.Podlupszki Csaba