Kérdés

Segítségét előre is köszönöm

Tisztelt Dr Szeretném kérdezni,a rák mindég az első fázisból indul ki és igy halad az áttétes rákig vagy lehet azonnal is valaki sulyos rák beteg? Amenyibe az első stadiumból indul hány év kell mig eljut az áttétesig amenyiben az ilető nem is tud róla hogy beteg. Köszönöm

Megválaszolt
Kategóriák: Daganatkezelés

Válasz

  1. Dr. Fachet
    2018. Február 19.

    Tisztelt Hölgyem!

    Köszönjük megtisztelő érdeklődését! A folyamat mindig ugyanaz. Az elsődleges gócból indul, aztán helyi és/vagy távoli áttéteket ad. A kérdés az, hogy mikor kerül felismerésre a betegség. Van, amikor már több szervi áttét kialakulásakor, ami már nagyon súlyos helyzet, de ez is egyszer elindult egy kis apró elváltozásból és idővel elhatalmasodott.
    Van, hogy tényleg sokáig nem mutatkoznak tünetek, de olyan is előfordul, hogy valaki a végsőkig halogatja, hogy orvoshoz forduljon a problémáival.
     
    Tisztelettel kívánunk jó egészséget

    Dr Fachet orvosi csapata

Kérdés

Tanácsát szeretném kérni

Tisztelt Prof. Úr. 2016 nov. 4. gyomorrákra operáltak kivették a gyomrom nagy részét áttét nem mutatkozott. A 3-dik CT után a májban jelenkezet kettő tumor 3,4 és 0,8 cm átméröjü amely rohamosan nől már a kisebb is 5cm-es. Jelenleg TACE kezelést kapok, de roszul viselem igen gyengülök 2TACET már kaptam. Kérem szíves segítségét. Tisztelettel: Prokai László Eger Ludányi út 27.

Megválaszolt
Kategóriák: Daganatkezelés

Válasz

  1. Dr. Fachet
    2018. Február 12.

    Tisztelt Hölgyem!

    Köszönjük megtisztelő érdeklődését! A daganatos betegség összetett probléma, számtalan külső és belső tényező befolyásolja a folyamatok alakulását. A gyógyulás esélyét rendszerbe foglalt, komplex holisztikus terápia biztosíthatja leginkább, mely a klasszikus és a komplementer medicinát ötvözi, magában foglalja az étkezés, gyógynövények, a testmozgás, az életvitel újragondolását és a lelkigyakorlatokat (természetesen az életkor és a fizikai állapot figyelembevételével). Ugyanis a lelki tényezők alapvetően befolyásolják a fizikai test folyamatait.

    A gombakészítmények elsősorban az immunrendszer erősítésével segíthetnek (nagyon hatékonyan), bár számos egyéb jótékony hatásuk is van. Daganatos betegség esetén a Fachet Vital Basic nevű, 4 különféle gombát tartalmazó terméket ajánljuk, 2x4 kapszula/nap adagolásban. Minden bevételt javasolt kiegészíteni alkalmanként 500mg C-vitamin bevitelével (nem liposzómás C-vitamin, hanem tabletta formátumú), a felszívódás javítása érdekében. A készítményt tartósan kell szedni, 4 hónap aktív szedést követően érdemes tartani egy 1 hónapos szünetet, majd ilyen ciklikussággal a terápiát folytatni. A termék fogyasztását mielőbb célszerű megkezdeni, s fontos tudni, hogy segíthet semlegesíteni az esetleges sugár- és kemoterápia egyik legfenyegetőbb szövődményét, a hasmenés/étvágytalanság/hányás okozta testsúly vesztést. A kemoterápia beadásának napján ajánlott minden kiegészítő készítmény bevételének kihagyása! Ha a kapszulák lenyelése, emésztése esetleg gondot okoz, a kapszulák szétszedhetőek, tartalmuk pépes ételben elkeverve bevehető.

    Meghatározó, hogy a gyógymódok, kiegészítő/gyógytermékek alkalmazása is tudatosan, tematikus rendbe foglaltan történjen, mert a gyógygombák csupán egy "szeletét" képezik a szükséges terápiának, melyek áttét esetén is alkalmazhatók. Amennyiben Ön a komplex holisztikus terápia iránt érdeklődne, kérjük szíveskedjen jelezni felénk!

    Tisztelettel kívánunk jobbulást

    Dr Fachet orvosi csapata

Kérdés

Kérném útbaigazító tanácsát

Tisztelt Professzor Úr! 2017 dec. 14-én műtöttek emlő tumorral. A vizsgálatok után sajnos a nyirokcsomó áttétes rosszindulatú elváltozást diagnosztizáltak. Emiatt kemo- és sugárterápiás kezelésre szorulok. Az első infúziós kezelést ez év február 5-én kapom. A mellékhatások miatt szeretnék kiegészítő terápiát alkalmazni. Ehhez kérem útbaigazító tanácsát, melyet előre, nagy tisztelettel megköszönök. Őszinte tisztelettel Szabó Gáborné Szamosvári Edit ny. matematika- fizika szakos tanárnő

Megválaszolt
Kategóriák: Daganatkezelés

Válasz

  1. Dr. Fachet
    2018. Január 31.

    Tisztelt Hölgyem!

    Köszönjük megtisztelő érdeklődését! Amint arról akkoriban hírt adtunk, Fachet József Professzor Úr egy évvel ezelőtt elhunyt, szakmai hagyatékát igyekszünk a lehető legszínvonalasabban továbbvinni. A daganatos betegség összetett probléma, számtalan külső és belső tényező befolyásolja a folyamatok alakulását. A gyógyulás esélyét rendszerbe foglalt, komplex holisztikus terápia biztosíthatja leginkább, mely a klasszikus és a komplementer medicinát ötvözi, magában foglalja az étkezés, gyógynövények, a testmozgás, az életvitel újragondolását és a lelkigyakorlatokat (természetesen az életkor és a fizikai állapot figyelembevételével). Ugyanis a lelki tényezők alapvetően befolyásolják a fizikai test folyamatait.

    A gombakészítmények elsősorban az immunrendszer erősítésével segíthetnek (nagyon hatékonyan), bár számos egyéb jótékony hatásuk is van. Daganatos betegség esetén a Fachet Vital Basic nevű, 4 különféle gombát tartalmazó terméket ajánljuk, 2x4 kapszula/nap adagolásban. Minden bevételt javasolt kiegészíteni alkalmanként 500mg C-vitamin bevitelével (nem liposzómás C-vitamin, hanem tabletta formátumú), a felszívódás javítása érdekében. A készítményt tartósan kell szedni, 4 hónap aktív szedést követően érdemes tartani egy 1 hónapos szünetet, majd ilyen ciklikussággal a terápiát folytatni. A termék fogyasztását mielőbb célszerű megkezdeni, s fontos tudni, hogy segíthet semlegesíteni az esetleges sugár- és kemoterápia egyik legfenyegetőbb szövődményét, a hasmenés/étvágytalanság/hányás okozta testsúly vesztést. A kemoterápia beadásának napján ajánlott minden kiegészítő készítmény bevételének kihagyása!

    Meghatározó, hogy a gyógymódok, kiegészítő/gyógytermékek alkalmazása is tudatosan, tematikus rendbe foglaltan történjen, mert a gyógygombák csupán egy "szeletét" képezik a szükséges terápiának, melyek áttét esetén is alkalmazhatók. Amennyiben a komplex holisztikus terápia iránt Ön érdeklődne, kérjük szíveskedjen jelezni felénk!

    Tisztelettel kívánunk jobbulást

    Dr Fachet orvosi csapata

Kérdés

Ön szerint szükséges lenne e további vizsgálat?

Jónapot. Segítséget kérnem egy pet ct lelettel kapcsolatan.kerdesem az lenne hogy ön ebből egyértelműen rosszindulatú majdaganatra következtet e és ön egyből műtétet javasolna e? A normál méretű máj VII.sgmentumaban medialisan egy 8-9mm es mersekelten aktiv suv max:4.3 góc jelent meg aminek megfelelően natív ct vel morfologiai elteres nem azonosithato.a heparban focalis farmakondusulasi ill ct vel körülírt denzitasbeli eltérés nem differenciálódott el. Ön szerint szükséges lenne e további vizsgálat vagy az azonnali műtét a megoldás. Várom mielőbbi válaszát. Koszonom

Megválaszolt
Kategóriák: Daganatkezelés

Válasz

  1. Dr. Fachet
    2018. Január 30.

    Tisztelt Hölgyem!

    Köszönjük bizalmát, hogy hozzánk fordult kérdésével! A megelőző leletek, kórelőzmény, korábbi vizsgálatok eredménye nélkül nem lehet korrekten nyilatkozni kérdését illetően, így kérjük szíveskedjen megbeszélni azt kezelőorvosával!
     
    Megértését köszönjük, jó egészséget kívánunk tisztelettel
    Dr Fachet orvosi csapata

Kérdés

A tanácsát kérném!

aszt szeretnlm kérdezni fájni nem fáj csak érzékenyek a melleim orvoshoz nem merek menni elöfordulhat hogy rák köszönöm a válaszát

Megválaszolt
Kategóriák: Daganatkezelés

Válasz

  1. Dr. Fachet
    2018. Január 23.

    Tisztelt Hölgyem!

    Köszönjük bizalmát, hogy hozzánk fordult kérdésével! Amennyiben panaszai nem múlnak vagy netán fokozódnak, haladéktalanul keresse fel háziorvosát, kezelőorvosát! A célzott kivizsgálás egyértelmű választ ad a kérdésére, amit távolból csak találgatni lehetne. Egyáltalán nem biztos, hogy rákos betegségről van szó, de jobb időben megnyugtatóan tisztázni a kérdéseket!

    Tisztelettel kívánunk bátorságot, jobbulást és jó egészséget

    Dr Fachet orvosi csapata

Kérdés

Kérdésem az lenne hogy mit javasol? Mit szedjen és mennyit?

Kedves Dr. Fachet József és csapata, Édesanyám nevében írok Önöknek. Nem rég diagnosztizáltak nála tüdődaganatot gerinc csigolya áttétel. Azonnal kezelni kezdték, öt sugárkezelést kapott a gerincére) (5 alkalommal 2* 15 perc.) December 21.-én kezdik a kemoterápiás kezelését. Rendes emailben elküldöm a CT vizsgálat eredményét is. Itt sajnos nem tudom csatolni. Kérdésem az lenne hogy mit javasol? Mit szedjen és mennyit? Minden tanácsot szívesen fogadunk. Jelenleg a Basic kapszulát szedi napi 2*4 db+ 2*1 C vitamin 500mg. Válaszukat előre is köszönjük! Tisztelettel: Babodi Csilla

Megválaszolt
Kategóriák: Daganatkezelés

Válasz

  1. Dr. Fachet
    2017. December 17.

    Tisztelt Hölgyem!

    Köszönjük kedves levelét! Előző bejegyzésére már válaszoltunk, s megerősítjük, hogy az Önök által tartott adagolás megfelelő. Ahogy írtuk, olyan komplex holisztikus kezelés támogathatja legerősebben a gyógyulást, amely valamennyi életterületet érint, kiemelten a mélyben munkáló lelki folyamatokat. Természetesen az életkor és az általános állapot nagyban meghatározza a lehetőségeket, s kérdés, hogy a többszervi áttét mellett van-e esély a folyamat megfordítására.
    Ha bármiben az Önök segítségére lehetünk, kérjük szíveskedjen jelezni felénk!
     
    Tisztelettel kívánunk jobbulást Édesanyjának

    Dr Fachet orvosi csapata

Kérdés

Ön szerint az adatok alapján szüséges-e a kezelés?

Tisztelt Professzor ÚR! 43 éves nő vagyok. 3x széklet minta igazolta, hogy a széklet vért tartalmaz. Ezután vastagbéltükrözésnél vett minta, adenocarcinomat igazolt. Idén novemberben volt egy laparoszkópiás vastagbél műtétem daganat miatt, melynek mellékelem szövettani eredményét: Makroszkópos leírás: Bélszakasz felvágatlanul, melynek hossza 14,5 cm. A bélszakasz külső vizsgálatakor azon tumorszövet nem tör ki. A pericolicus zsírszövet tömeges mennyiségű, kissé szakadozott, de nagy rész megtartott. A bélszakaszt felvágva, annak centrumában egy a lumenbe részben beemelkedő, a centrumában kissé kifekélyeződött elváltozás volt azonosítható, mely szélesen elnyúlt a bélnyálkahártya felszínén. Az egyik reszekciós végtől való távolsága 45 mm, a másik resectios végtől való távolsága 63mm. A tumor dimenziói: PD: 30 mm, Transversalisan Kb 35 mm. Makroszkóposan a bélfal szerkezete a tumor területén elmosódott, zsírszöveti infiltráció egy-egy területen sejthető. A tumor harmadik dimenziója: mélységi kiterjedése kb. 9-11-mm. 1.2. resectios végek 2 db 2 blokk 3.4.5.6. tumor metszéslapjaiból, illetve a tumor ép átmenetből 4 db 4 blokk 7.8.9.10.11.12.13.14. külön nyirokcsomó átmetszetek 14 db 8 blokk. 14.blokk apicalis nyirokcsomó külön indulva/N Mikroszkópos leírás 1.2. resectios végek szabályosak. 3-6. Szabályos vastagbél nyálkahártya folytatásába kifekélyesedő és infiltratív terjedés mutató daganatszövet látható. A daganat mirigyes jellegű a mirigyek változó tágasságúak, kanyargósak helyenként zsúfoltan állnak. A cytoplazma intenzív besophiliát mutat, a magok cytoplasma rovására szabálytalanul megnagyobbodottak. Számos oszló alak figyelhető meg atypusos mitosis mellett. Nyáktermelés alig mutatkozik. Számos daganatos mirigy lumenében necrotikus törmelék és szegmentált magvú leukocytak halmozódtak fel. A daganatos mirigyek közötti stromát igen nagy számú vegyes sejtösszetételű idült gyulladásos sejt járja át. A mirigyes jelleg mindenütt megőrzött, nyáktócsa képződés nincs. Perineuralis vagy vaskuláris tumorterjedés nem látható. A daganat mélységi infiltrátiója során az izomréteget teljes vastagságában beszűri, de a subserosa zsírszövetébe nem lép át. 7-14. A reionális nyirokcsomók egyike sem tartalmaz daganatszövetet, a mérsékelten megnagyobbodott nyirokcsomók fullicuralis hyperplasiának, vagy nyirokpangásnak felelnek meg. Diagnózis: Jól differenciált / grade 1 / adenocarcinoma exulcerans coli. Tumormentes regionalis nyirokcsomók. Szabályos resectios végek. A daganat patologiai stádiuma: pT2N0V0pn0. Meg annyit szeretnék írni, hogy 2009-ben eltávolították a jobb petefészkemet grade 1 adenocaecinoma miatt. Miután burokban volt, csak megfigyelés kellett. Azonban pár hónap múlva pecsételő vérzés utáni szövettan igazolta, a méh grade 1 adenocarcinómát. Ezután eltávolították a másik petefészket, méhet, nyirokcsomókat és csepleszt. A nagy szövettan is 5 mm, grade 1 adenocarcinoma, nyirokcsomó érintettség nélkül. Miután kettős tumorról volt szó, kaptam rá 6 db kemoterápiát, taxol-carboplatin, 5fu. Abból meggyógyultam. A vastagbéldaganattal kacsolatban az immunhisztokémiai viszgálat igazolta, hogy a 2 daganatnak nincsen semmi köze egymáshoz, a mostani vastagbél daganat primer. Szeretném a véleményét kérni abban, hogy Ön szerint a fenti adatok alapján szüséges-e kemoterápiaés ha igen, melyik típus? Köszönöm,hogy elolvasta. Tisztelettel: F. Andrea

Megválaszolt
Kategóriák: Daganatkezelés

Válasz

  1. Dr. Fachet
    2017. December 13.

    Tisztelt Hölgyem!

    Köszönjük megtisztelő bizalmát, hogy hozzánk fordult kérdésével! Vélhetően a többször visszatérő adenocarcinomára való tekintettel javasolni fogják a kemoterápiát, de ennek eldöntését valamennyi információ birtokában lehet megtenni, amelynek mi híján vagyunk. További vonatkozásokról szíves engedelmével privát üzenetben válaszolunk.
     
    Tisztelettel kívánunk jó egészséget

    Dr Fachet orvosi csapata

Kérdés

Kérem mit tanácsol?

Tisztelt Profeszor úr! Férjemnél tüdején laphám calcioma nevű daganatot diagnosztizáltak mikor ez kiderült már vele párhuzamosan ott volt a nyirok csomó a tüdön. A folyamatos vizsgálat ki mutata hogy a bal 6 és a jobb borda csontba áttét keletkezett.Meg kapta az első kemot ami nagyon letette.Gyógyulásra nincs esély csak kezelhető.Sajnos nem tudni medig lehet velünk.Kérem mit tanácsol. Esetleg bár tudom hogy ez nem az ön szakterülete de van ez a molekuláris diagnosztika ha erről kicsit a írna a javasolt terapia mellé.Várom mielöbbi válaszát. Tisztelettel Gazdagné Zsurzs Mária

Megválaszolt
Kategóriák: Daganatkezelés

Válasz

  1. Dr. Fachet
    2017. December 10.

    Tisztelt Hölgyem!

    Köszönjük megtisztelő érdeklődését! Amit csak lehet érdemes megtenni a gyógyulás érdekében, de arra csak úgy van esély, ha mindent egy irányba fordítanak, így engedje meg, hogy részletesen válaszoljunk kérdésére! A daganatos betegség összetett probléma, számtalan külső és belső tényező befolyásolja a folyamatok alakulását. A gyógyulás esélyét rendszerbe foglalt, komplex holisztikus terápia biztosíthatja leginkább, mely a klasszikus és a komplementer medicinát ötvözi, magában foglalja az étkezés, gyógynövények, a testmozgás, az életvitel újragondolását és a lelkigyakorlatokat (természetesen az életkor és a fizikai állapot figyelembevételével). Ugyanis a lelki tényezők befolyásolják legnagyobb mértékben a fizikai test folyamatait.

    A gombakészítmények elsősorban az immunrendszer erősítésével segíthetnek (nagyon hatékonyan), bár számos egyéb jótékony hatásuk is van. Daganatos betegség esetén a Fachet Vital Basic nevű, 4 különféle gombát tartalmazó terméket ajánljuk, 2x4 kapszula/nap adagolásban. Minden bevételt javasolt kiegészíteni alkalmanként 500mg C-vitamin bevitelével (nem liposzómás C-vitamin, hanem tabletta formátumú), a felszívódás javítása érdekében. A készítményt tartósan kell szedni, 4 hónap aktív szedést követően érdemes tartani egy 1 hónapos szünetet, majd ilyen ciklikussággal a terápiát folytatni. A termék fogyasztását mielőbb célszerű megkezdeni, s fontos tudni, hogy segíthet semlegesíteni az esetleges sugár- és kemoterápia egyik legfenyegetőbb szövődményét, a hasmenés/étvágytalanság/hányás okozta testsúly vesztést. A kemoterápia beadásának napján ajánlott minden kiegészítő készítmény bevételének kihagyása!

    Meghatározó, hogy a gyógymódok, kiegészítő/gyógytermékek alkalmazása is tudatosan, tematikus rendbe foglaltan történjen, mert a gyógygombák csupán egy "szeletét" képezik a szükséges terápiának, melyek áttét esetén is alkalmazhatók. Amennyiben a komplex holisztikus terápia iránt érdeklődne, kérjük szíveskedjen jelezni felénk!

    A molekuláris diagnosztika azt eredményezheti, hogy esetleg sikerül találni/választani olyan kemoterápiás szert, amely célzottan hatékony lehet a férje konkrét betegségének kezelésére. Ha ez megoldható érdemes vállalni.

    Tisztelettel kívánunk jobbulást Férjének,

    Dr Fachet orvosi csapata