Kérdés

Hogyan tudna édesanyám megszabadulni az állandóan jelen lévő baktériumoktól?

Tisztelt Szakértő! Édesanyám (76 éves) problémájával kapcsolatban fordulok Önhöz. Három éve húgyhólyag tumort diagnosztizáltak nála, ezt követően kétszer is műtétre került sor. A második operáció utáni szövettan igazolta, hogy a probléma érinti a hólyag izomzatot is. Áttét nem mutatkozott. Ez év februárban ért véget kemoterápiája és sugárterápiája, amik után kezdett felerősödni. Nyár elején ismét jelentkeztek a bakteriális fertőzés jelei, a vizeléskor állandó panaszok: "ég, csip, mar, fáj..." Először E-coli, majd Klebsiella pneumoniae, majd Proteus, jelenleg Proteus mirabilis baktériumra kapott 3 héten keresztül antibiotikumos kezelést. A tünetek maradtak: "ég, csip, mar, fáj..." A kemoterápia és sugárkezelés óta volt már hólyag tükrözése: tumor nem igazolható, viszont két ödémásodás is észlelhető a hólyag falán. Az urológus azzal vigasztalja édesanyámat, hogy ez a probléma elmúlik, a sugárral megégették a hólyag falát, idő kell hozzá, hogy regenerálódjon a hólyag. Időközben gyomorfájás, étvágytalanság, időnként hányás, hányinger is fellépett nála. Elég jó evő volt, 2-3 hónapja viszont nagyon csökkent az étvágya, szinte semmit nem kíván meg. Gasztroenterológián gyomortükrözéses vizsgálatot kértem panaszai miatt, semmi drámai elváltozást nem tapasztalt az orvos, szövetminta nem mutatott rosszindulatú elváltozást. Nőgyógyászati kivizsgálása, rákszűrése is negatív leletekkel zárult. Az urológusa két hete ismét cysztoszkópos vizsgálatot végzett, ahol továbbra is hólyag ödémát diagnosztizált. A tünetek egyre erősebbek, egyre elviselhetetlenebbek, sokszor már az ülés is fájdalommal jár,(gondolom, ahogy nyomódik a hólyag az ödéma miatt) pontosan érzi anyukám, hogy mikor telik meg az ödéma, mikor szivárog ki a folyadék belőle. Állandóan betétet kell hordania és éjjel-nappal kb. óránként, de előfordul, hogy félóránként kell pisilnie, ami pokoli fájdalmakkal jár. Az antibiotikumos kezelés semmi javulást nem hozott. A kezelőorvosa jelezte, hogy a Proteus mirabilis baktérium egy igen agresszív baktérium és hogy meglehetősen nehéz kiírtani, előfordulhat, hogy kórházba kell feküdnie anyukámnak, de nem nyilatkozott arról, hogy mire gondol, milyen kezelésben gondolkodik, azt mondta, majd ha beszedte az antibiotikumot és a vizeletet ismét tenyésztették, attól függően mi lesz az eredmény, visszatérünk - ezzel el is szaladt a műtőbe... Kérem, legyen kedves segítségemre lenni, véleményt nyilvánítani, javaslatot tenni arra, hogyan lehetne ezen az állapoton javítani. Hogyan tudna édesanyám megszabadulni az állandóan jelen lévő baktériumoktól? Klinikai körülmények között esetleg hogyan lehetne kezelni? Köszönöm, hogy időt szán rám és próbál a segítségemre lenni. Tisztelttel üdvözlöm, Szendei Edit

Megválaszolt
Kategóriák: Vírusos és bakteriális fertőzések

Válasz

  1. Dr. Podlupszki
    Dr. Podlupszki Csaba Gasztroenterológus
    2016. Október 17.


    Tisztelt Hölgyem!

    Sajnos sok mindent nem tudok ehhez hozzáfűzni, mert nem vagyok urológus. Elképzelhető, hogy érdemes lenne megmérni a húgyhólyag űrtartamát, illetve, ha gyakoriak az E.coli fertőzések, meg kellene nézni, nincs-e összeköttetés a húgyhólyag és a vastagbél között. Ezeken kívül egy immunológiai kivizsgálás sem ártana.

    Dr. Podlupszki